A Füzesgyarmati Vadásztársaság Békés megye északi részén, a Sárréten azon belül is a Nagy- Sárrét közepén fekszik. A társaság 14380 hektár bérelt területen gazdálkodik.

Már az 1650-es években is bőséges vadállománnyal büszkélkedhettünk. Egyik legkorábbi támpontunk Ralamb Kolos svéd királyi követ úti jegyzete adta:

Jeles számban él daru, vadlúd, túzok, vadkacsa és más kisebb szárnyas, hogy szinte elfedik a földet...

Gacsári István krónikája 1838-ból a madarak régi neveit is megörökíti:

Füzesgyarmat határában a vízimadarak mindenféle nemei, oláhpap, vadruca, szárcsa, sirály vagy csüllő és a snepeknek, szalonkának egyéb fajai, búvár vízityúk, vízliba, vöcsök és több effélék...

A Sárréten farkasok is nagyszámban éltek. 1736-ban a megyei elöljáróság Füzesgyarmat lakosságát 4 darab farkas fej beszolgáltatására kötelezte.

Legelső vadásztörvényünk II. Ulászlóm 1504. évi V. Dekrétuma kimondja: a parasztoknak vadászni, madarászni tilos! A fegyverviselés és a vadászat joga csak előkelő főúri, nemesi réteget illeti meg.

A XVIII század közepétől községünk területének tetemes hányada a Wenckheim család, majd Báró Wenckheim Karolina és Gróf Blankenstein Henrikkel kötött házassága, illetve Gróf Vécsei Ede, Blankenstein Vilmával való házassága révén a magyar vadászati életben tekintélyes rangú főurak kezébe került. Füzesgyarmati birtokrészeik egészen az 1930-as évek végéig nagyszabású körvadászatok, főúri társasvadászatok színhelyéül szolgáltak.

1883-ban újra szabályozták a vadászati törvényt, a jogegyenlőség elve alapján a vadászati jogot a földtulajdon függvényévé tették. Ez a törvény elméletileg mindenki számára lehetőséget teremtett a vadászat gyakorlására, mégis csupán a 200 hold feletti birtokterületen érvényesült, vagyis a törpebirtokosok és más rétegek továbbra is kiszorultak a vadászati jogból. Számukra a vadászegyesületek, társaságok létrejötte biztosította a vadászatot.

Visszaemlékezések szerint Füzesgyarmaton már 1890-ben szerveztek vadásztársaságot 25 fővel. A megyei ispáni iratok között 1881-ben a vadászjegy kiadások jegyzőkönyvében 364-es sorszámmal Orosz István füzesgyarmati lakos neve szerepel.

A II. Világháború után új feltételek között szerveződött a vadászélet. A vadászati jog és a vad az állam kezébe került.

Központilag kiadott vadásztársasági alapszabályminta alapján Füzegyarmaton 1945. December 16-án tartotta alakuló közgyűlését a vadásztársaság.

A vadásztársaság iránt nagy volt az érdeklődés, hisz most mindenki előtt megnyílt a lehetőség, hogy vadásztársaságot alapítson és vadászhasson. Több mint 60 fő jelentkezett. Az első vadászat azonban nem hasonlított a mai szervezett társasvadászathoz. Öt- hat megviselt puska akadt az egész társaságban a többiek botokkal végezték a hajtást, a sebzett vadak elejtését. 1946 őszére már mintegy 30 ember volt, aki sok áldozat árán, de puskához jutott. Nyúl bőségesen volt a területen, valamennyi fácán és kevés fogoly is akadt a területen, illetve 20-30 őzet is megfigyeltek.

Az első időszakban a táplálkozás lényeges alapja volt az elejtett vad, de hamarosan elkezdődött a szállítás szervezett formában Budapestre.

Az évek folyamán komoly gondolkozású, vadászatot, vadat és természetet szerető emberek egész sora nevelkedett ki, és személyes példáikkal ösztönözték társaikat a vadászközösség, a természet és a vad megbecsülésére. A mértéktartó vadászat és a kialakult vadvédelem következtében mindig biztonságos törzsállomány maradta területen.

1958-tól kezdve kedvezőbbé fordult gazdasági lehetőségekből adódóan anyagilag erősödött a társaság. Így került sor arra, hogy 1963-ban a vadásztársaság egy öreg épületet vásárolt székháznak.

1972-ben nevelte a társaság az első előnevelt fácáncsirkét a termelőszövetkezet dágói csirketelepén. A társaság tagjai a cséfáni erdőben, társadalmi munkában egy fácánneveldét építettek, amely a vadásztársaság fácánprogramjának a kezdete. A 70-es évek elejétől a fiatalok népes csoportja érdeklődik a vadászat iránt, az ő tagfelvételük új lendületet adott a vadásztársaság életének.

1977-ben a romos székház helyett újat épített a társaság, amely ma is kulturált környezetet biztosít a rendezvényeinknek, valamint a település lakosságának lakodalmi és egyéb családi rendezvényeihez.

1980-ban a vadásztársaság megvásárolta a Szentesi- tanyát, ahol 230m² –es modern fácáncsibe nevelőt épített, és kialakított egy szolgálati lakást, melyben a társaság első fővadásza Karakas István lakott.

1981. Április. 29.-én a közgyűlés határozatot hozott a vadásztársaság területén dámszarvas telepítésére.

1982. Február. 24.-én Tamásiból megérkezett 10 dámbika, 12 dámtehén és dámünő.

1988 után a társadalomban felmerülő feszültségek a vadásztársaság életébe is belopták magukat.

A rendszerváltás után pedig a vadásztársaság helyzete bizonytalanná vált. A társaság 1994-ben új vezetőséget választott. Céljuk, hogy a társaság anyagi helyzetét stabilizálják. Így, már méltóan ünnepelte 50. évfordulóját a vadásztársaság. Ennek emlékeként az Országos Vadászati Védegylet Nimród éremmel tüntette ki a Füzesgyarmati Vadásztársaságot, valamint több tag is kitüntetésben részesült Nimród-emlékérem vagy Hubertus emlékérem különböző fokozataival.

1996. LV. Törvény a vadászati jogot földtulajdonhoz kötötte, a vad pedig továbbra is állami tulajdon maradt. A Békés Megyei Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Hivatal a megyében a vadászterületek tervezetét elkészítette, melyben a Füzesgyarmati Vadásztársaság 13800 hektár területét 5000 hektárra csökkentette. A társaság vezetősége élve a törvényben foglaltak lehetőségével, több száz földtulajdonost kerestek fel, hogy mondjanak le írásban a vadászati jogaikról a vadásztársaság képviselőjének a javára. Így hamarosan 17000hektáros vadászterülettel tudott igényt bejelenteni a vadásztársaság az FVM hivatalnak.

Végül 1998. szeptember. 30.-tól 2007. február. 28.-ig a Békés Megyei FVM hivatal kijelölte a végleges vadászterület határát, mely 14380 hektár. 2003 októberétől a társaság új vezetést választott. Az új vezetés munkájának már vannak eredményei, hiszen a társaság gazdaságilag működőképes lett.

A vadásztársaság feladata a tagok vadászatainak biztosítása mellett, megőrizni azokat az értékeket, amelyeket elődeink felhalmoztak többek között a vadgazdálkodás, vadászetika illetve a természetvédelem területén. Ezzel talán hozzájárulunk ahhoz, hogy az utánunk következő generációk is tudjanak örülni ennek a csodálatos élővilágnak és életformának.